Városi nő vidéki élete – Így ültettem át nagymamám vadregényes kertjének emlékeit a saját környezetembe

0
156

Városi nő vidéki élete – Így ültettem át nagymamám vadregényes kertjének emlékeit a saját környezetembe

Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy ne a fővárosban éljek, ahol minden karnyújtásnyira elérhető. Nem gond, ha elfogy a kávéhoz fogyasztott tej, hisz csak leugrom a sarki boltba. Ha programra vágyom, tíz perc metrózással bent vagyok a központban, és még a kertvárosi részen is megvan az a fajta nyüzsgés az utcákon, amihez az elmúlt negyven évben hozzászoktam. Most pedig itt ülök egy zártkerti övezetben megbújó faházam teraszán, ahol még utca sincs, csak az erdő, és a legközelebbi bolt három kilométerre esik. Bár jelenleg kétlaki életet élek, mégis úgy érzem, hogy ez a vidék sokkal inkább a természetes közegem. JUDITU írása.

Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy mi okozta ezt a fajta érzelmi változást bennem. A korom? Vagy inkább a gyerekkorom? Most kezd felszínre törni és beérni valami, ami mélyen, a múltból mindig itt volt bennem? Anyai ágon ugyanis a falusi élet, az önellátó gazdálkodás, az állattenyésztés és növénytermesztés egyáltalán nem idegen számomra. Rengeteg időt töltöttem nagyszüleim falu végi házában és az egészet körülölelő gazdaságban. Sok apró részletre a mai napig tisztán emlékszem, de persze akad olyan is, amit már csak régi fotók segítségével tudok felidézni, mint például amikor Bori barit, a bárányt cumisüvegből itattam tejjel. Talán hároméves lehettem…

A gazdasági épületek mögött, a kukoricás szomszédságában felállított fóliasátorba belépve mindig megcsapott a fülledt, párában gazdag levegő, amiben minden lélegzetvétel oly nehézkes volt. De kibírtam, amíg teleszedtük a kosarat paprikával, és más földi jóval. Az ólban röfögő disznók nedves orrukat nyújtogatták ki az rozsdás kapu résein, a hatalmas tyúkól több száz tojóval a birtok jobb szélén húzódott végig, míg csak a szem ellátott. A kert egy másik szegletében gondosan egymásra púpozott bálák sorakoztak, amin a szomszédos faluban lakó, velem nagyjából egyidős unokatesóimmal rendszeresen ugráltunk, még úgy is, hogy az allergiától vörösre dagadt szememmel alig láttam ki a fejemből. Mondták is mindig, hogy „pesti lány, nem bírja a vidéki életet”.

Városi nő vidéki élete – Így ültettem át nagymamám vadregényes kertjének emlékeit a saját környezetembe

Egyszer krumpliszedés közben az oldalsó sávon belegyalogoltam az akkor nyakamig érő csalánba, utána percekig zokogtam a kerti vízcsap alatt, miközben anyukám próbálta valamelyest csillapítani a csaláncsípés okozta fájdalmat. 

A sok kutya közül a fekete, fehér és zsemleszínű, középtermetű Mini és a hosszú szőrű, csokibarna színű Geri maradt meg bennem leginkább, ők nagyon sokáig őrizék a birtokot. A fülemben még itt pöfög nagypapám Trabantja, és nagybátyám mustársága Barkasának mélyen dörmögő hangja, amit egyszer, pusztán kíváncsiságból, a benne hagyott kulcs elfordításával beindítottam. 

A saját kertben termesztett zöldségekkel teli, a nagymamám által készített metélttel vagy grízgombóccal tálalt vasárnapi gyöngyöző húsleves ízére gondolva most is összefut a nyál a számban. 

A pince megkopott, mentazöld ajtaja, a hátsó nyikorgó kiskapu, a rozsdás kerti kút, és megannyi apró, szívmelengető részlet villan be mostanában egyre többször. Nagymamám vadregényes kertjében itt-ott megbújt egy-egy „üvegszikla”, a zagyvapálfalvai üveggyár mellékterméke, amiből most nekem is van egy elrejtve a díszkertemben. Másnak talán giccses darab, nekem a múlt kedves töredéke, és a nagymamám emlékét idézi, aki szívből szerette a virágokat.

OLVASS TOVÁBB:  Szezonális gardróbrendezés agybaj nélkül – Így spórolhatsz, és egy füst alatt szert tehetsz egyedi darabokra

Városi nő vidéki élete – Így ültettem át nagymamám vadregényes kertjének emlékeit a saját környezetembe

Akkoriban hosszas, órákig tartó autóút vezetett erre a vidékre. A Mecsek szerpentinjeit látva már tudtuk, hogy mindjárt ott vagyunk, pedig onnan még majd egyórás út várt ránk. A csomagtartónk odafele sem volt üres, mindig vittünk összegyűjtött és megszáradt kenyércsücsköket a disznóknak, meg őrölt kávét és egyéb városi finomságokat a közeli falvakban élő rokonoknak. 

Mecseknádasdról most már nekem mindig az a sztori fog eszembe jutni, amikor már hazafele tartva a sötétkék Dacia kombink dugig megrakva háztáji finomságokkal defektet kapott… A pótkerék persze ott lapult a tojások, sonkák, kolbászok, hurkák alatt, amit így végül ki kellett pakolnunk anyukámmal. Úgy festettünk, mint az útszéli árusok. Egy bringás férfi segített rajtunk, szegény, lehet, hogy csak kolbászt akart volna venni hazafelé, végül a tűző napon hosszasan küszködött a kerékcserével (végül sikerrel járt). Persze volt, hogy csak simán a hűtővíz forrt fel, vagy éppen a karburátor szakadt le, szóval mindig kalandos volt az utunk Baranya megyében. 

Sok idő telt el azóta, a nagyszüleim sajnos egy ideje nem élnek, de valami, ami szerint ők éltek a mindennapokban, úgy tűnik, hogy itt csörgedezik az én ereimben is.

Legalábbis egyre inkább érzem azt, hogy egyáltalán nem hiányzik a város nyüzsgése, de még a halk moraja sem, és bár nagyon szeretem a hangulatos kávézókat, most többet jelent, ha a saját kertemben gyönyörködve kávézhatok. 

Városi nő vidéki élete – Így ültettem át nagymamám vadregényes kertjének emlékeit a saját környezetembe

A boltban, piacon vásárolt zöldségek helyett sokkal inkább szeretném reggelente saját veteményesből begyűjteni az uborkát, paradicsomot, répát, hagymát, karalábét. Szeretek hajnalban kakasszóra és madárcsicsergésre ébredni, és kifejezetten kikapcsol, ha a kertben gyomlálok, kapálok, leveleket gereblyézek, vagy egyszerűen csak paradicsomtöveket karózok. 

OLVASS TOVÁBB:  „Az otthonunk az elsődleges territóriumunk” – Hogyan válassz hosszú távra szerethető fészket magadnak?

A csalán sem az ellenségem már, hiszen a csalánból áztatással készített szuszpenzió természetes trágyaként és növényvédő szerként is alkalmazható. A szaga tökéletesen visszaidézi a nagyszüleim birtokát belengő trágyaszagot, ami kiskoromban még orrfacsaró volt, most viszont megannyi kedves emléket is felidéz.

Városi nő vidéki élete – Így ültettem át nagymamám vadregényes kertjének emlékeit a saját környezetembe

Amikor itt vagyok a faháznál, mindössze bő egy óra autókázás választ csak el a városi életemtől, az ottani barátaimtól, ismerőseimtől, így nem érzem azt, hogy messze lennék tőlük, vagy gondot okozna egy találkozó megszervezése. Csúcsidőben, vagy tömegközlekedéssel sokszor a város egyik végéből a másikba eljutni is ennyi idő, ugyebár…

Azt azért nem tartom túl valószínűnek, hogy valamikor a jövőben én magam is falun éljek, és állatokat tartsak, ellenben a saját zöldség- és gyümölcstermesztést egy nagyon is járható útnak tartom, és ha nem is mindent, de bizonyos dolgokat szívesen fogyasztanék a saját kertemből.

Nyilván ehhez még rengeteget kell tanulnom, és fejlődnöm a témában, mert persze, gyerekkoromban a koszon kívül ez-az rám ragadt a gazdaságban, de ha egészséges (lehetőleg bio-) élelmiszereket szeretnék magamnak termeszteni, akkor bizony van még mit felszippantanom elméletben és gyakorlatban is.

Jelenleg van néhány pirosodni egyelőre nem akaró paradicsomtövem, pár megrágott levelű karalábém, néhány gübbedt kis uborkám, ez minden, amit fel tudok mutatni, de már ezeknek is nagyon örülök. 

Városi nő vidéki élete – Így ültettem át nagymamám vadregényes kertjének emlékeit a saját környezetembe

A saját kezűleg eszkábált ültetőasztalomon fűszernövényeket nevelek és gyökereztetek, és próbálkozom azzal, hogy a komposztálómban kikelt dísztökmagokból őszre újra szép és színes tökök legyenek. Követem a nemrég elhunyt Bálint gazda örök életű tanácsait, és bízom abban, hogy a kert szeretete legalább olyan hosszan tart egészségben, mint őt.

Városi nő vidéki élete – Így ültettem át nagymamám vadregényes kertjének emlékeit a saját környezetembe

Sokszor gondolok arra, vajon a nagyszüleim mennyire örülnének annak, hogy egyetlen „pesti” unokájukban is kikelt az a mag, amit ők a gazdálkodó életvitelükkel és példamutató szorgalmukkal elvetettek.

Ezekkel a gondolatokkal le is zárom soraimat, főzök magamnak egy kávét a rezsón, behúzódom az öreg cseresznyefa árnyékába, és folytatom a felkészülést a hamarosan esedékes aranykalászosgazda-vizsgámra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét